... bár nincs mátka, és pillangós madárka sem. Volt viszont múlt héten egy nagyon jó kihívás a cewe-n, amit nem tudtam kihagyni. A kedvenc mesénket kellett oldalba foglalni. Mindig is szerettem a meséket, mind a mai napig ezek tudnak leginkább kikapcsolni, bár tény, hogy most már Hamupipőke és Csipkerózsika helyett inkább Harry Potter-t olvasok...
De vissza a gyerekkorba, olyan 8-10 éves koromba - a kedvencem egy észak-amerikai indián népmese volt, nem túl vidám, de azért mégis pozitív kicsengésű. Mindig is szerettem a kutyákat, gyerekkorom nagy részében volt is kutyánk, talán emiatt fogott meg ennyire ez a mese. És bevallom, ahogy újraolvastam most a kihívás kapcsán, rájöttem, hogy még mindig a hatása alatt vagyok...
A leghűségesebb barát
Vaku, az öreg indián megszámlálhatatlan esztendő óta figyelte a dél felé húzó vadlibákat s a vágtató bölénycsordák dübörgését. Sok-sok tél elmúlt már tanyája, az Elveszett Völgy felett. Csendes, komor árnyak vették körül, s az öreg indián lassan megértette őket. Esténként a csillagok kigyúltáig beszélgetett velük.
Egy este, amikor az árnyékok talán a leghosszabbra nyúltak, üzenet jött a Nagyszellemtől:
„Manitu vár téged. Készülj az útra! Készülj... Búcsúzz el, Vaku, búcsúzz...” - szólt a susogó hang.
- Kitől búcsúzhatnék? Fiaim, lányaim már régen szétszóródtak a földön. A szomszédok pedig csak örülnek, ha örökre elmegyek - válaszolta keserű mosollyal Vaku. Azzal fogta az evezőjét, és lement a Nagy Folyóhoz.
Ezüstös köd ült a folyón. Vaku vízre tolta a kenut, s magát a sodrásra bízva, elindult az Örök Vadászmezők felé. A víz egyre gyorsult, gyorsult végül vágtatva ereszkedett a Mennydörgés-zuhataghoz. Már hallatszott a vízesés zúgása. „Ez az én halotti énekem” - gondolta Vaku, de a törékeny csónak a fülsiketítő dübörgésben sértetlenül szállt alá a zuhatagon. Sima, tejfehér vízen folytatta útját.
- Ez már a Fehér Folyó. Az út végéhez közeledem.
Vaku szétnézett. A kenu egy szelíd öböl vizére siklott, az öblöt hatalmas sziklakapu zárta le. Az öreg indián a fehér, homokos partra siklatta a csónakot, és kiszállt.
Abban a pillanatban feltárult a sziklakapu, s két harcos lépett elő, fejükön aranyos tolldísz.
- Vártunk téged. Az Örök Vadászmezők őrei vagyunk - szólott az egyik.
- Egymagad akarsz belépni a kapun? - kérdezte a társa.
- Már régóta nincsenek barátaim. Különben is, erre az útra kicsoda kísérne el? - válaszolt Vaku.
- Hát akkor ki az, aki ilyen szomorú szemmel vár már oly régóta ott a folyóparton?Vaku hátrafordult, s szeme a leghűségesebb szem tekintetével találkozott, amelyet valaha is ismert hosszú életében.
- Ó, a kutyám! A kutyám várt reám? - álmélkodott.
És karjába vette hűséges barátját.
- Pedig milyen régen nem gondoltam rá! - mondta még.
- Látod, ő az, aki téged a legjobban szeret - hangzott a Nagy-szellem hangja messziről.
Az öreg indián egyetlen barátjával együtt lépett az Örök Vadászmezőkre, és elindultak azon az ösvényen, amelyről még senki nem tért vissza...
És az oldalam:
 |
| credits soon |
És néhány hír Anna háza tájáról:
És a mai nap híre, hogy nyertem 20$-t Vinnie Pearce boltjába!!!!!! :) Úgyhogy már jár az agyam, hogy mire is költsem...
Szép napot mindenkinek ezen az esős reggelen!
Eszti
Read more...
